régi karcból;

 

Kapcsold le a villanyt. Kérlek, oltsd le. A lámpát. A holnapot. Húzd be az ajtót. Ne engedd be a hideget s a világot. Gyere, ringass el egy szebb álomba, egy gyönyörű illúziót gyűrve az éj vásznára.

Alakod közelebb lép.

Szívem dörömböl cellájában, majd kiszakítva a falakat. Paradox mód sejtjeimet mégis nyugalom áztatja. Egy esetlen kislány nyújtózkodik bennem, ott, hol a nő lábán már magassarkúja pihen.

Ajkadra mosoly szalad.

Megállnak a léptek. Felém. Félúton. Nem szólsz, mégis kérsz. Engedelmeskedek, hisz nem is tehetnék másképp. Felém magasodik alakod, karjaid körbefonnak.

Megáll a pillanat, miközben odakinn minden elrohan.