régi karc újragondolása . . . (v3)

(Bennem élsz részlet)

 

 

Van, amikor egyetlen egy pillanat képes kifordítani, megfordítani mindent. Áthelyezni a szereplőket, átpakolgatni az eredményjelző táblán nyugvó számokat.

Van, hogy egy titok egyszercsak sokszorosára duzzad, ereje megnő, kiterjed, hatalmat ajándékozva dédelgetőjének. Oly képességet öltve magára, hogy világokat képes romba dönteni. Lehet-e egy életen át a titkot megvédeni? Oltalmazni? Akarom-e egyáltalán ezt a sok gondoskodást? És vajon az elégtételt?

 

 

Tudod, ha egyszer a mi történetünket megírnák… Gyönyörű lenne, s mégis egy rendkívül fájdalmas és szánni való történet születne. Melyben a szavak zokognának. Szüntelen könnyek potyognának a sorokból. Rázkódnának az oldalak. Elnyelne mindent a keserédesség. Belefulladna a kicsi lény, az aprócska, felélesztett Szörnyeteg, akit valójában mi alkottunk. És mindennek ellenére ámulatba ejtő, mámorítóan szépséges és izgató Szörnyeteg kelne életre. Ha minden lenyelt mondat szerepelne. Ha mozgatórugók ott cikáznának. Ha érezhető lenne minden mozdulatnak, minden kimondott vagy kimondatlan szónak az az érthetetlen ereje, amelyet oly nagyon álcáztunk.  Én ezért, te azért. Vagy egyszerűen még az is meglehet, hogy én is, te is csupán a játék kedvéért tettünk mindent.

Hmm… Bámulatos elképzelés. Izgató felismerés. Libabőr szalad végig testemen, hacsak arra gondolok; tényleg minden betű értelmet nyerne, melyet lényemre hánytál. Melyet mosolyogva simítottál bele szomjazó lelkembe …

Mennyi minden meglepne… Mennyi minden.

(Például ez...;)

 

Megbocsátás. Bűn.

Megbocsátás. Ezen érdemhez fel kell nőni. Meg kell érni. Hogy valóban képesek legyünk rá. Kimondani kevés. Át kell élni. Hagyni, hogy a megkönnyebbüléssel kart karba öltve táncolja végig sajgó belsőnket. Hagyni, hogy ezen tánc kimossa belőlünk a kínt, haragot, minden fájdalmat. A gyűlöletnek keresztelt csalódást.

Sajnálom, de ehhez én még kevés vagyok. Egy gyermek vagyok. Ne haragudj, de képtelen vagyok megbocsátani. neked. Egyszerűen nem megy.

A Bűn bezzeg… Bűnbe esni oly könnyű. Annyira egyszerű. Kényelmes. S még igazságos is. Most legalábbis mindenképp fel tudná venni ezen öltözetét is.

Tapasztalatból tudhatod, hogy a Bűn oly sok mindenünktől megfoszt. Őszinteség, jóság, tisztaság. Sorolhatnám. Egy dologgal ajándékoz meg. Egyetlen egy igaz valamivel. Hűséggel. Sírig tartó hűséggel. Hűséggel az áruláshoz és ha szerencsések vagyunk, a bűntudathoz.

Nem hiszem, hogy tudod, de a Bűn még az illúziót is nekünk adományozza, hogy felsőbbrendűek vagyunk. Megtehetjük. És éppen ezáltal zuhanunk lejjebb és lejjebb. A mélységbe, perifériákra szorulva. Még akkor is, ha épp igazságot szolgáltatunk. Bíráskodunk. Hatalmat ajándékoz nekünk. Játékmester gúnyájának képzetét borítja mezítelen testünkre. Hogy mi irányítunk. Az Élet egy-egy szövőszálának végeit érezhetjük ujjbegyeinken.

Tudod, én mégiscsak a Bűnt választom, hiszen a másikhoz kevés vagyok. Túl gyarló. Parázslik bennem a vágy. Olykor olykor magasba kap nyelve, hogy elégtételt vegyek. Így pedig nem lehet megbocsátani. Mondjuk... őszintén?Ez az amire viszont már nem is vágyom, hiszen nincs mit. Magamat pedig feloldozom majd, ha ... . De azt hallhattad már, ugye, hogy a büszkeség rém makacs és ragaszkodó egy partner..?

 

Őszintén sajnálom. Nem azért, hogy elnyerhessem bocsánatodat. Azt nem akarom. Nem vágyom rá. Hanem… egyszerűen tényleg sajnálom. Lényem élő és már elrothadt sejtjeivel együtt. Sajnálom. Téged.

 

Nem tudom... Vajon ítélkezhetek-e egyáltalán? Feljogosult vagyok-e tán, hogy mást büntessek? Bűnnel sújtsak bűnös lelkekre? S vajon az én vétkeim felett ki üthet ítéletet? Kinek engedélyezett? Senkinek? Bárkinek? Döntésem által ítéltetek meg. Pódiumra lépek-e célkereszttel a hátamon vagy pedig nyeljen el a megsemmisülés mocska? Pódium, amiért bosszú által üzentem állítólagos értékemről, vagy pedig az üres árcédula bokámon?

Valaki vagy senki? Melyik ugyan melyik? A bosszú talán elfeledtetné velem az egészet? Meg nem történté tenne bármit is? Vagy valójában azáltal válnék még undorítóbbá, mint te? S a megbocsátás? Megbocsátás útján talán visszatérhetnék abba a lélekbe, melyben előtte léteztem?


Ne haragudj. Ne haragudj, de azt hiszem a vállamon üldögélő kis ördögporonty fog győzedelmeskedni. Engedek a csábításnak, s bűnbe esek. Csak immáron ellened és nem veled.