ha már Múzsám elkerül...

régi-régi karc

 

Félek Tőled, rettegek. Az érzéstől, hogy vesztem Te leszel. Elragadsz, ott felejtesz. A sarkon, utcaköveken. Szélben, esőben. A hidegben. Mocsokban fetrengek, míg szíved meg nem esik gyötrödő lényemen. Testem, lelkem visszaveszed, otthon-illúzióját teremted. Úgy teszel, mintha lenne helyem. És én ezt el is hiszem. A polcról leemelsz, babaként kezeid közt pihenek. Szorítasz egyet, szemeimről könnycseppek peregnek. Megsimítod bőrömet, kezemet, kezedbe helyezed. Tekinteted rajtam pihen. Úgy teszel, mintha látnál, mintha szánnál rám egy percet, pedig... pedig csak a következő  lépést tervezed. Én kegyetlen Diktátorom.