Vasárnap

 

Természetesen – ahogy már megszokhattátok - ezen kis szösszenet is csak egy mese, a fantázia szüleménye. Lehetne valóságalapja? Ugyan kérlek… Ilyen idióta irányíthatna egy egész országot a demokrácia szent nevében? Elméletileg nem. Elméletileg… Hisz a tömeg meglincselné, nemde?

 

Orbitálisanostoba Vince egyik nap álmából felébredve újabb ötlettel állt tanácsosai elé. Elmebeteg elméje kivetített egy újabb víziót. Szokásához híven – s sajnálatos módon - ez nem a szebb jövő felé mutatott. Bár hogyan is mutathatna, mi az ő kobakjából tör elő? A múlt embere ő.

Káosz tombol koponyájában. Út közben valójában elveszített mindent. Ép elméjét, az emberek hitét, szeretetét és tiszteletét. Most már csak a félelem produkálja azon érzések illúzióját. Orbitálisanostoba Vince hős akar lenni. Újra. Megmentő. Aki a népért van. Az ő népéért. Egy elmebeteg hős egy elmebeteg társadalomban. Ezért viszont tenni kell. Hiszen az emberek nagy része nem születik ostobának. Ő pedig mindent maga formájára akar teremteni, ezért kellenek idióta emberek és a lehunyt, csődöt vallott eszmék és gondolatok újraélesztése, ami egyszer már megpusztult a történelemben. Ezért hát az elmebeteg játszani kezd és újra összerakni birodalmát a maga formájára. Hiszen akkor kényelmesen lehet az ostobák királya, akik majd lassan újra a hőst látják maguk előtt, a megmentőt. Visszavezetni országát a sötétebb, tudatlanabb múltba, s akkor majd emberei is lassan visszafejlődnek és lassacskán elhisznek majd mindent.

Messze még a reneszánsz számára, tudomást sem vesz róla. Királysága is csak a társadalom krémjének kikiáltott csürhét dagassza. Pulpitusra emelteti a hova tartozást, ki melyik családba pottyan e földre, s, ki kinek a komája, no meg, hogy ki hajlandó gerincétől, lényétől, hitétől és elveitől megválni néhány krajcárért cserébe. Hiszen az uralkodó tomporának ragyognia kell, az meg nem tisztul és fénylik magától. Tudás? Értelem? Hozzáértés? Korrektség? Áhh, minek az? Ismer valaki fontosnak kikiáltott férget? Na igen, az számít. Máshogy értelmetlen is lenne, nemde? Még a végén működnének a dolgok…

Node, elnézést az elkalandozásomért, elvégre mesélő vagyok én, nem filozófus vagy lélekturkász. Szóval ott tartottam, hogy újabb ötlettel állt elő a fenséges uralkodó. Összecsődítette tanácsosait, segítőit, hogy megvalósítsák gondolatát, gyakorlatba helyezzék, hiszen az már túl fáradtságos munka neki. Ő nem ehhez szokott. Ő csak gondol, más megteszi, cselekszik, dolgozik. Ő meg majd élvezi az aratás gyümölcsét.

- Úgy döntöttem én, én magam, hogy vasárnaponként zárjon be minden bolt, minden kereskedés. Punktum. Így határoztam. Kivételt képeztem az udvar érdekét képviselő, vagy ahhoz közeli kereskedések esetében.

- De fenséges királyom – lépett elő az egyik tanácsos segédje – miért? Nyugaton az egyik ország már régen bevezette és … - folytatta volna, de az uralkodó szavába vágott.

- Tudom, hiszen … - hirtelen eszébe jutott, nem vallhatja be, hogy az ötletet hallotta valahol, s így foganhatott meg benne a gondolat – akarom mondani – folytatta oly erővel, hogy beszédével nyálat köpdösött hallgatósága orcájára – ez az én ötletem volt. Nem érdekel más uralkodók mit és hol csinálnak. Én találtam ki, én ezt akarom! Érthető?

- Elnézést, hogy ismét előhozakodok vele fenséges királyom – szólal meg ismét a segéd – de az egyik barátom, tudja járja a világot, sok felé megfordult, sokfélét látott és tapasztalt, abban az országban él pár éve. Ő üzent nem is oly rég, hogy arrafelé életben van ez a szabályozás, de a nép ellenkezett, lázongott, hiszen a kereskedelmüknek ártott, a kincstáron is meglátszott. Ezért az uralkodó enyhített törvényezésén, s az ország kereskedelme ismét virágozni kezdett. Az emberek is megnyugodtak, békések lettek.

- Elég legyen! – csattant fel az uralkodó – Nekem ne ellenkezzen senkise. Pláne nem egy ilyen senkiházi. Ki fia vagy te? Számítasz egyáltalán? Érsz valamit!? Ne te mondjad meg nekem, hogyan kell vezetni egy országot, hogyan kell uralkodni. Bevezetem és kész! Innenstül ez lesz, mert én úgy döntöttem. Ha valakinek nem tetszik tömlöcbe vele, vagy takarodjon el az én királyságomból. Ekkora szemtelenséget, takarítsátok el a szemem elől. – intett testőreinek az uralkodó, mire azok karon ragadva vonszolták ki a segédet a teremből.

Hogy mi lett a segéd sorsa senki sem tudja… Talán elmenekült az országból, talán kivégezték, vagy börtönbe vetették. Nem lehet tudni.

 

S hogy mi a tanulság?

Elveidet és tudásod csomagold be s utazz messzire. Más földeken próbálj letelepedni, megházasodni és gyermekeket nemzeni. Bár akár maradhatsz ezen anyaföldön is, ragaszkodhatsz emberségedhez, de valószínűleg élethossziglan tartó nélkülözés jut osztályrészedül. Nincstelenség és éhség. Éhség az életre.

Vagy tépd ki gerinced, hajíts el mindent, ami igazán számít és állj be a sorba. Csak a tükröt kerüld el.