A mozdulatlanság vihara. Feszíti a falakat, határvonalakat. Törj hát ki. Cafatokként a teljességből. Akár a kései hóesés. A tavasz derekán. Egyenként egészek a pelyhek. Még sem állnak össze. Leperegnek a szemek.Végiggördülnek egymáson. Ahelyett, hogy eggyé válljanak.

 

 

Gyűlölve szeretlek / Gyűlöllek s szeretlek

 

Gyűlölve szeretlek! Te, Ember. Te, ki a sárban fetrengve, magadat Istennek képzeled. Te, ki teremtésnek nevezed bomlasztó, mindent megsemmisítő tervedet. Te, ki a rombolást fejlődésnek keresztelted. Ember, Te, ki ott némán a sírodat ásod meg.

 

Zúzod a lelket. Morzsalékait emészti az elme. A számok győznek, elkotródnak a színek.

 

Civilizáltként tetszelegsz, miközben civilizációd enyészted. Fejlettnek kereszteltetsz. De záloga fejlettségednek mégis mi lenne? Vagy netán bizonyítéka mindennek?

 

Gazdagon a legszegényebb. Pénz vagy érzelem? A kettő együtt lehetetlen. Számok vagy a képzelet? Valóság vagy az Élet? Attól félek, az aprópénz lesöpri az emberséget.

 

Itt már csak királyok vannak, nagyurak, hercegek. Szegények, koldusok, éhezők, nincstelenek. Kihaltak a polgárok, a kényelmes élet-körülmények. Már csak a szakadék mered, emberek közt dimenziók feszülnek. Rothad  hús a szemétben, éhen halnak az elsorvadt testek.

 

Ölelés után hátadból acél alól vér pereg. Melegség után jegesség járja át tested. Könnyek mossák el a rejtett vágyakat, érzelmek csurognak az enyészetbe. Elszáradnak a szavak. Színek elfakulnak. Hangok tompulnak.

..... .....

A túlfejlettséget hajszolni, átszakítani a célt, mely csak a teljes Vég.