Méreg.

zavar. kavar. ajjjajj.

B.É.

 

- Te beteg vagy… - lemondó tekintettel hátrál. Feje mozgása is tagad.

Nem akarja elhinni. Nem akar már semminek sem. Minden hazugság. Minden.

- Mit csinálunk mi itt? Mibe keveredtünk? – suttogja, hangja majd’ a semmibe hal.

- Kérlek. – szólítja meg a teremtett idegen. – Kérlek, bocsáss meg.

Nem válaszol. Csak tagad szüntelen. Lelke. Teste minden porcikája.

- Kérlek – folytatja. – Nem tudtam mit tehetnék. Nem tudtam, hogy mondjam meg. Hogy egyáltalán helyes-e, ha megmondom. Tudod… rengeteget gondolkoztam. Szinte majd’ minden forgatókönyv végigpörgött koponyám káoszában. Úgy hittem, így lesz a legjobb. Neked. Mindenkinek. S talán még nekem is. Hiszen… Mindegy is – ajkába harap.

- S mondd, ezzel mégis mit nyertél? – kérdezi, hátráló léptei abba maradnak.

- Hogy vége lett.


 

Megdermed a helyiség körülöttük. Megfagy a levegő. Hosszú percekig nem bírnak megszólalni. Pedig érzik a szabadságot. Érzik a tisztaságot. Hogy nem fertőzöttek már. Egymástól. A Méregtől.

A Nő szemei üvegessé válnak. Megrogy a lénye. Teste nem omlik össze, ugyanúgy áll előtte, ám valami mégis az összezuhanás érzetét festi fel rá.

A Férfi meredten bámul maga elé. Megkapta. Megkapta, melyre olyan nagyon áhítozott. Titokban. Ám tenni érte, vagy kérni azt, mindig is gyáva volt. Ettől függetlenül viszont rettenetesen vágyott rá. S most … Most mégis csak megdermedve áll a szoba közepén. Nem érez boldogságot. Pedig kellene, nem? – kétségbeesés és zavarodottság tombol gondolataiban. Szakítják koponyája falait. Terveit tépik, szakítják ezer darabra. Szíve torkában dübörög. Nyert. Ő nyert. S ezzel elvesztett egy életet.


Tengernyi éj és nappal nyújtózkodik közöttük. Melyeken átléptek könnyezve vagy épp nevetve. Azok, melyeket megéltek. Melyeket meg mertek élni, míg ezt a halálkeringőt táncolták. Egymásnak. Egymás gyönyöréért és kínzásáért. Elnyűtt képeket hajítja eléjük a múlt. Megbarnult, gyűrött mind, mégis az összeset a legszebbnek látja.

 

- És igen… Beteg vagyok. Mert te azzá tettél. – motyogja a Nő, immáron könnyeit törölgetve. Fájdalma a düh keserű elegyével keveredik.

A Férfi még mindig dermedten áll. Meg sem mozdult azóta, hogy a Nő kimondta; vége lett. Szemei üresen bámulják a padlót.

- Egy méreg vagy. Egy elcseszett, kotyvasztott valami. Undorító, ahogy kifordítottál húsomból. Ahogyan leláncoltál, úgy, hogy még észre sem vettem. Egy halálos méreg vagy. Hallod!? Figyelj rám! Mondj már valamit!!!

..... .....

 

Eme kisfilm további képkockái már nem jutnak a publikum elé. Nem. Soha. Soha?