Menekülés.

 

Szégyen a futás, ámde hasznos.

A Szégyen amúgy is már hű társam. Igazi Bajtársam. Sosem hagyott el, oly sokszor tartott ki mellettem azután is, mikor már mindenki másnak csupán csak az emléke maradt velem. Gyere, tarts hát velem most is! Gyere, menjünk innen. A lehető legmesszebbre…. Remélem, ezen úton viszont elveszel valamerre. Tán örökre. Bár az bizarr, utópikus képzelet volna, hogy soha többé ne találkozzunk.

Futok. Menekülök. Hasznosságba gyilkolom maradék, gyengén pislákoló erőmet. Nehezek lépteim, hiszen oly sok minden visszahúz. Visszatart. Karjaikkal kapkodnak utánam. Olykor belém marnak.

Hátraszegem tekintetem;

-          Takarodj! – ordítom

Megragadja karom. Tép. Ránt vissza. A biztos pusztulásba. Kéjjel telt nevetése tölti meg a helyiséget. Az utolsó kis zegzugig beszivárog mindenhova.

Veszett vad eszement erejével küzdök. Belemarok karjába. Szinte húsában mártóznak ujjaim. Nem enged. Izgatja a fájdalom. Még nagyobb vágyat lobbant lényében küzdelmem. Hogy mennyire menekülnék tőle.

Egész testemmel felé fordulok. Minden erőmmel ellököm magamtól. Mellkasán tompa puffanásként csapódnak be kezeim. Eltaszítom. Földre zuhan. Elmebeteg pillantása keresztül szántja könyörgő lényem. Nevet. Kacag. Őrjítő hangja örvénylik a térben.

Felpattan. Közeledik. Mint egy vérszomjas vadállat. Mint egy kéjgyilkos. Nem enged. Inkább velem hal, mintsem nyugalmamat megleljem. Nélküle. Mely csak így lehetséges. Hátrálok. De nem a jó irányba. Visszafele vezet. Arra taszít. Azon jelenetek sorozatába irányít fenyegetően, melyből kiszakadtam. Részben. Hiszen néhány foszlány, akár az indák, csimpaszkodnak belém.

Ki kell térnem előle. Nem érhetünk ugyanoda vissza. Nem zuhanhatunk vissza a kezdetekre. Nem! Nem lehet…

El kell tűnnöm innen. Elmenekülnöm.  Nagyon, nagyon messzire…

 

Egy olyan helyre, ahol senki sem ismer. Nem ismerik koszos, feslett lényem. Legalábbis annak minden részletét nem. Letagadni úgysem tudnám. Képtelen lennék, hiszen… Mindegy is.

De legalább az előszót nem ismernék. Csak magát a történetet, a regényt. Játszhatnék egészen más szerepeket is. Felhúzhatnék egészen más gúnyát is. És akkor talán ... Akkor talán egyáltalán semmiről nem kellene tudniuk. Felfűzhetnék egy újabb történetet, hogy miért menekültem. Miért most. Miért így. Miért …

Akkor… Akkor lenne választási lehetőségem.

 

Mély levegőt veszek. Az oxigén bizsergetően, bizakodón siklik végig légcsövemen, játszadozik tüdőmben. Szemeim elé képkockákat hajítattok elmémmel. Fájóakat, kínzóakat. Csakhogy a kilátástalanság erőt adjon. Erőt a végleges kiszakadáshoz.

Nekifutok testének. Karjaimat magam elé feszítem. Kilép előlem. Lábát enyéim elé teszi. Elesek. Földre zuhanok. Görnyedt testem felé lép. Lesajnálón néz rajtam végig. Lehajol. Megfogja kezeimet s a földre feszíti. Testével testemre nehezedik. Alig kapok levegőt. Présel, nyom a föld felé. Kiszorítaná belőlem az Életet. Megsemmisítené a még gyenge lüktetését. Gyomorforgató vigyor feszül ajkán. Fogai villannak ki a vicsorítás mögül.

Megfeszítem lábaimat. Próbálok velük kapaszkodót találni testében. Hogy lefeszítsem magamról. Oldalba vágom térdemmel. Oly erővel, amennyit csak képes vagyok még összegyűjteni, kipréselni.

Hisztérikus sírás szakad ki belőlem.

Még egyszer meglendítem lábamat, mikor épp helyezkedne, hogy ezen csekély mozgástól is megfosszon.

Lejjebb gördül testemről. Hatalmasat szívok a légből. Újra kapok levegőt. Kétségbeesetten kapkodom.

Lábamat immáron végre be tudom akasztani oldalába.  Kétségbeesetten feszítem magamról. Minden erőmmel küzdök, hogy a vadállat elől elmenekülhessek. Alig vagyok magamnál. De küzdök. Harcolok. Oly erővel és dinamikával, mely még engem is meglep.

Mindent egy lapra teszek fel. Minden ezen az egy mozdulaton fog múlni. Mert a hosszú harcban félő, alul maradnék.

Összes morzsaléknyi erőmet egy egésszé gyúrva rúgok rajta egy hatalmasat. Leesik rólam.

Szédülök. Szüntelen csak levegő után kapkodok. Zsibbad egész testem. Egyedül csak szívem zakatol. Dübörög, dörömböl. Felkúszik egész nyelőcsövemen, hogy nyelvcsapommal játsszon egy értelmetlen, hányingert keltő dallamot.

Feltápászkodok. Az utánam ered.  …

 

...

...