"Ami neked a világot jelenti az másoknak csak egy pont a rengetegben. " Camino

"Ne csak nézd az embereket, lásd is meg őket!" Camino

"Valóság; kiszolgáltatottság. Itt csak egy vagyok a sok közül, és nem a Teremtő. Egy gyermek vagyok, aki a mesékbe rejtőzik, a saját meséibe" Camino

"A klaviatúra az én zongorám." Camino

"Töltsd ki a papírod szíved légzéseivel s akkor megalkotod mindazt ami minden író álma... egy igaz történetet." WW&Camino

"Az életed fel felé száll és
egy pillanat alatt felrobban, ... szertefoszlik... egy csodálatos illúziót hagyva maga mögött. Mindazt, hogy megérte...
Épp mint a tüzijáték" Camino

"Az a baj az emberekkel, hogy a dallamot hallják nem a zenét." Camino

"Mindannyian lefele haladunk az élet lejtőjén a halál völgyébe. Egyenlőek vagyunk."  Camino

"...Érzem meztelen vállamon lélegzetvételeit. Nem látom, de tudom, hogy szorosan ott áll mögöttem, mint az árnyékom, ami hozzám tartozik. Küzd a vágyai ellen..." Camino - Az Ember-kór

"...Egyszerűen csak játsszuk a civilizáltat, hogy megtanultunk írni, és olvasni, hogy ruhákban járunk, és gépeket kezelünk, közben pedig a lelkünkben egy dzsungel van, és ott vagyunk mi magunk is, letisztulva, minden állarc nélkül, a vad ösztönökkel, és a realizmus teljes hiányával..." Camino - A Felemésztő Vágy

"Az élet, irónikus előjátéka a halálnak." Camino

"Zene nélkül nem dobbanna a szív, hisz nem tudná a ritmust." m.



"...aki nem tudja, elkövetett-e egyáltalán bűntetteket, bár a szagukat kezén érzi, és nem őrült-e meg teljesen, miközben arra ítéltetett, hogy tovább rója a lángba borult világ útjait, melyet ő maga álmodott meg." C.R.Z.

amiért teszem:
"... és a szavaival örök életet adna nekem." Isabella to David, C.R.Z.

Írok;
A hús-vér valóságot, mely tollamból szökik alá apróbb tintafoltokban. Sötét mázként fedi be a lapot, s nem engedi többet lélegezni. Nem az álca, nem az illúzió... A csupasz, meztelen igazságot, mely nem mindig pompázik, úgy, ahogy mi magunk sem. Nem vagyunk mindannyian tündérhercegnők és toronyszobában várakozó aranyhajú királylányok, úgy, ahogy az élet sem egy amerikai vígjáték, melynek végén minden esetben ugyanaz a két szó nyugszik; Happy End. Ez a valóság; élet és halál, könyv és zene, vadság és elfojtás. Ebben a világban könnyek áztatták a mosolyok, és a tavaszi levegőben is ott kúszik és nyúlik a halál savanykás illata.
Belülről emésztenek ezek az érzelmek, megrágják a húsom és felszívják a vérem. Belőlem táplálkoznak, hogy egy nap papírra vétessenek, és ezáltal sok ember előtt mutogathassák magukat. Kielégületlen vágy... Ez az életem.

Áldás és Átok.
Áldás, mert a halhatatlanság lehet jutalmunk. Az öröklét. Mondd csak nem ez minden gyarló ember vágya? Hogy elmeneküljön a halál vértől csorgó kése elől? Attól a pillanattól, amikor minden bűnét meg kell vallania. Hát dehogynem... És ugyan egyszer biológiailag az én órám is kong egyet, egy végtelenül kietlen utolsó ütést hallatt majd, de szavaim tovább élhetnek. Ezáltal leszek halhatatlan.
Átok, mert nagyon könnyen beleragadhatunk teremtett kis világunkba, akár egy mocsárba, mely húz egyre lejjebb és lejjebb. Nem ereszt és levegőért sem jöhetünk többet a felszínre. Egy világ, egy lángba borult világ ez, mely velünk együtt ég fel, és porlaszt magával mindent.